zsibong már a nyár. Ugyan most kicsit visszaveti az embert ez a fülledt meleg, de igenis zsibong, és igenis zengő zöldben. Sok minden történt az elmúlt hónapokban, ugyan a legtöbb bejegyzésemet hosszú eltűnéseim után mindig így kezdtem…
Vannak nagyon szép emlékeim és rosszak is, de abban biztos vagyok, hogy minden okkal történt és fog is történni a jövőben. Szeretek ilyenkor rápillantani a régi bejegyzéseimre, valahogy mindig erőt ad…. Elgondolkodom a 17 éves önmagamról, az akkori cselekedeteimről és problémáimról. Igazi gyermeklelkű kamasz voltam, tele bizalommal, naivitással, kamaszok általános butaságaival; befeléfordulás, ami mégis nagyot szól. ? 2008… Olyan problémákat zúdítottam a családra, amiknek igazi súlya volt, most mégis hihetetlen messzinek tűnik. A szerető család azóta is megmaradt, ugyanolyan dilis de összetartó.
Szerelmes lettem Daniba, akivel újabban együtt nyitunk ajtót a legínyencebb problémákra. Nagyon jó érzés ám, mert amikor megoldunk valamit, szárnyalunk. Ott a másik neked, van hogy egyforma véleménnyel, máskor meg ott a “túl édes vagy nem túl édes fagyi” égető kérdése vagy hogy “béna-e a Kárász utcán az a “méretes lakodalmas sátor” vagy sem… ? Jó összeszólalkozni, vitázni, ércelődni. Még jobb valami különlegeset ebédelni, csókolózni, szájrapuszilni, drazsépuszilni, nagyokat nevetni, ölelni,ölelni… élni… Együtt vagy külön, amikor külön, akkor nagyon nekiszomorodva, majd amikor végre beállít, puffogva meg bosszankodva. mert hogy amúgy is miért volt eddig távol.
Továbbra is sütök, és keresem az utam. Ha nem csinálnám, többé talán nem is hordanék rózsaszínt. Mindig szürke kabátban járnék, még ilyen nagy melegben is, és a fejem fölött engem követő esőfelhőn bosszankodnék naphosszat. Ez olyasmi ami nem jön egykönnyen. Folyton zuhanok valahonnan és tartok valahova, és a zuhanás közben mégis megtaulok élni vagy végül ejtőernyőt bontani. Dani úgyis segít végül, és talán ki is ránt hóbortjaimból, mert ott van mindig mellettem.