akkumulátor átvételi árak

Habár a legtöbben kétségtelenül azért választják a Méhes Hulladék Kft-t, mert le akarják adni a felgyűlt vasat vagy rézkábeleket, de nem szabad elfelejteni, hogy a már nem működő, de így is értékes akkukat szintén átveszik az ott dolgozó szakemberek. Mi az oka annak, amiért megéri a tatabányai vagy oroszlányi telephely mellett dönteni?

Egyrészt az akkumulátor átvételi árak a teherautók és személygépkocsik kellékei esetében is teljesen elfogadhatók. Másfelől pedig ezzel a választással egy lépéssel közelebb kerül ahhoz az ember, hogy ezt a veszélyes hulladékot távol tartsa a természettől. A megfelelő tárolásnak és kezelésnek köszönhetően az akkuban található anyagok nem jutnak a talajba és a vízbe, így védve az állatokat, növényeket és persze az embereket.

Az akkumulátor átvételi árak pedig épp ezért magasak: mindegyik termék jelentős mennyiségű hasznosítható alapanyaggal bír. Egy normál, 13 kg-os, hulladékká vált gépjármű akkumulátorból 7 kilogramm fémólmot és 3 kilogramm műanyagot nyernek vissza, míg a kénsav közömbösítésre kerül. Ennek is köszönhetően annyira jók az akkumulátor átvételi árak.

A környezetvédelemre visszatérve pedig fontos megemlíteni, hogy az értékes hulladékok begyűjtése szakszerűen történik. A tatabányai és oroszlányi telephelyen a Méhes Hulladék régóta foglalkozik a savas ólomakkumulátorok felvásárlásával, ezért a szakemberek pontosan tudják, hogy mire kell figyeljenek a munkájuk során. Fontos persze megjegyezni, hogy az akkumulátor átvételi árak nagymértékben függnek bizonyos hazai tényezőktől és persze a világpiaci szituációtól is.

Vas hulladék árak: ezért is megéri a Méhes Hulladékot választani

Amint arról már szó esett a cikk elején, a kliensek zöme azért keresi fel a céget, mert meg akar szabadulni az értékes vastól. Akárcsak a réz és alumínium esetében, a vas hulladék árak is több mindentől függnek. Minden egyes hulladékanyagnál különböző minőségi szintek vannak. Miért fontosak ezek? Nos, a hulladék minősége és ezzel együtt az ára függ a szennyezettségtől és vastagságtól. Akkor biztos kedvezőek a vas hulladék árak, ha az anyag tiszta és vastag.