Lakásfelújítási támogatás és a gyerekek


A gyermeket nevelők közül pontosan kik juthatnak hozzá a lakásfelújítási támogatáshoz? Mutatunk néhány fontos információt a vonzó lehetőségről.

 

25 év alatt „számít” gyereknek a gyermek

A hivatalos nevén otthonfelújítási támogatásként emlegetett lakásfelújítási támogatás 2021 egyik népszerű és remek lehetősége. A gyermeket nevelő szülők akár 3 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kaphatnak az otthon korszerűsítésére.

Ráadásul nemcsak a házaspárok igényelhetik az otthonfelújítási támogatást, hanem az egyedülállók is.

Bár furcsának tűnhet a felvetés, azért fontos tisztázni: ki számít gyermeknek? A lakásfelújítási támogatás szempontjából ugyanis már a magzat is gyermeknek számít, amennyiben a várandósság betöltötte a 12. hetét.

A vér szerinti gyermek mellett az örökbefogadott gyermek után is kérhető az otthonfelújítási támogatás. Mindkét esetben akkor, ha a gyermek nem múlt el 25 éves. A korhatár alól felmentés kapnak, ha a gyermek megváltozott munkaképességű.

A lakásfelújítási támogatás elnyeréséhez szükséges igazolni a gyermeket. Fontos, hogy az igénylő a kiskorú gyermekével azonos háztartásban éljen. Ezt a lakcímkártya bizonyítja. Ha örökbefogadott a gyermek, akkor az otthonfelújítási hitelhez a gyámhatóság véglegessé vált engedélyező határozata is kell.

A várandósságot is szükséget igazolni. Ezt a várandósgondozási könyv vonatkozó részével tehetik meg. Illetve az otthonfelújítás támogatáshoz az is elég, ha a kezelőorvos kiállít egy igazolást.

Ha gondot okoz előteremteni a pénzt a munkálatokra, akkor kérhetünk lakásfelújítási kölcsönt. Az állami támogatás folyósítása után az otthonfelújítási támogatás összegével csökken a tőketartozás.