Igazán praktikus a fa fúrószár készlet

fa fúrószár készlet

Építkezéseken, lakásfelújítás során, illetve számtalan egyéb helyzetben is megkerülhetetlen a fával történő munka. Érthető ez, hiszen az egyik legsokoldalúbb alapanyagról van szó, amit csiszolni, fúrni, vágni, gyalulni lehet. Ezért nem hiányozhat egyetlen szakember szerszámos ládájából sem a sokrétűen bevethető fa fúrószár készlet. A spirálfúrók talán a legfontosabbak, hiszen ezekkel a munka egyszerű és pontos. Az spirálfúrók döntő többsége, főleg a Boschnál, már önközpontosító menetes csúccsal rendelkezik, illetve egy fővágó- és egy elővágóéllel. Megfigyelhető ennél a nagyméretű sima forgácstér megléte, ami garantálja a forgács beszorulásmentes elvezetését nedves fa fúrása esetében is.

A hatszögletű befogószárral biztosított a szilárd és elcsúszásmentes befogás a fúrótokmányban. A fa fúrószár készlet talán legfontosabb előnye az, hogy az összes kemény- és puhafában nyugodtan használható. Különösen akkor tudja megmutatni, hogy mire képes, amikor szarufaszeg és tiplicsap furatának előfúrása a cél. Teljesen megfelel az építési mellékiparágban, ácsoknak és tetőfedőknek. Ezen kívül használható fenyő- és bükkfához, akár nedves fákhoz is.

A mesterek kedvence a Bosch webshop

Egy igazi áldás a mesterembereknek az online áruház, ahol minden szerszámot, masinát és tartozékot egy helyen vehetnek meg. Pontosan ezt kínálja mindenkinek az onlineszerszam.hu Bosch webshop, ami nem csupán a változatos felhozatalával és magas minőségével kecsegtet, hanem a reális árakkal is. Érvényes ez a Bosch GGS 28CE egyenes csiszolóra egyaránt.

Egy kompakt, ergonomikus formával rendelkező eszközről van szó, ami a csiszolási munkákhoz különösen beválik. Erőteljes, lágyindítással rendelkező 650 wattos motorja gondoskodik a gyors haladásról. A Bosch webshop terméke azért nyerte el az asztalosok tetszését, mert adott a KickBack Stop funkció. Mire jó ez? Nos, ez egyből felismeri a blokkolást és azonnal lekapcsolja a masinát. Nem lehet megfeledkezni a vezérlő elektronika meglétéről sem, aminek hála a fordulatszám 10 és 28 ezer között állítható percenként értve.